Tour de France (2025. október)

Kategória: korábbi évek access - középszint

Feladat leírása

Tour de France (2025. október) illusztráció

A Tour de France egy híres, évente jellemzően júliusban megrendezett országúti kerékpárverseny, amely a három nagy körverseny egyike. A verseny ma már háromhetes, melyen két pihenőnap kivételével minden nap egy-egy szakaszt kell teljesíteni. A szakaszokon elért időeredményeket összesítik, és így alakul ki a végső sorrend. A verseny hagyományosan Franciaországon és néhány szomszédos országon halad át. Először 1903-ban rendezték meg,azóta csak a két világháború miatt maradt el Tour. 

Táblák: 

tour (ev, gyoztesid, csapat, ido, elony, szakaszok, specszakasz, tav, indulok, feladok, start, orszag)

ev A Tour éve (szám), ez a kulcs 
gyoztesid A gyöztes versenyző azonosítója (szám) 
csapat A gyöztes csapata vagy országa (szöveg) 
ido A gyöztes időeredménye (szöveg) 
elony A gyöztes és a második helyezett közötti idő (szöveg) 
szakaszok A verseny szakaszainak száma (szám) 
specszakasz Speciális szakaszok (szám), ha volt ún. előzetes időfutamszakasz, akkor értéke 1, különben 0 
tav A verseny távja km-ben (szám) 
indulok Az indulók száma (szám) 
feladok A versenyt feladók száma (szám) 
start A verseny kezdőpontja (szöveg) 
orszag A verseny kezdetének országa szabványos hárombetűs kóddal megadva (szöveg), ha üres, akkor Franciaország 

 

versenyzo (vazon, vnev, v_orszag, szulido, halido)

vazon A versenyző azonosítója (szám), ez a kulcs 
vnev A versenyző neve (szöveg), a megoldás során felhasználhatja, hogy a versenyzők neve egyedi 
vorszag A versenyző országa szabványos hárombetűs kóddal megadva (szöveg) 
szulido A versenyző születési ideje (dátum) 
halido A versenyző halálának időpontja (dátum), ha üres, akkor még élt az adatok rögzítésekor 


Részfeladatok

  1. 1. Készítsen új adatbázist tdf néven! A tour.txt és a gyoztesek.txt – tabulátorokkal tagolt, UTF-8 kódolású – szöveges állományt importálja az adatbázisba a fájlnévvel azonos nevű táblába! (tour, gyoztesek) Az állományok első sora a mezőneveket tartalmazza. A létrehozás során állítsa be a megfelelő típusokat és kulcsokat!  

  2. 2. A következő feladatok megoldásánál a lekérdezéseket a zárójelben olvasható néven mentse! Ügyeljen arra, hogy a megoldásban pontosan a kívánt mezők szerepeljenek! 

  3. 3. Az 1950-es évektől a Tourok nem mindig Franciaországban kezdődtek. Lekérdezés segítségével listázza ki azokat az éveket, amikor a verseny kezdőpontja nem Franciaországban volt! A lekérdezésben a Tour évét, a start helyét és a kezdőpont országának kódját jelenítse meg! (2start) 

  4. 4. A Tour de France teljesítése fizikailag rendkívül megterhelő. Minden évben többen kényszerülnek feladni a versenyt. Határozza meg lekérdezés segítségével, hogy az indulók mekkora hányada adta fel a versenyt! A lekérdezésben az évet, a verseny távját és a feladók indulókhoz képesti arányát jelenítse meg, ez utóbbi szerint csökkenő sorrendben! (3feladok) 

  5. 5. A franciáknak igen nagy büszkeség, ha francia kerékpáros nyeri meg a versenyt. Adja meg lekérdezéssel, melyik volt az utolsó év, amikor francia (FRA) győztest ünnepelhetett a közönség! (Feltételezheti, hogy nem volt holtverseny.) A lekérdezésben az év, a versenyző neve és csapata jelenjen meg! (4utolso) 

  6. 6. Már egyszer is óriási eredmény megnyerni a versenyt, de voltak olyan kerékpárosok, akiknek ez többször is sikerült az évek során. Adja meg lekérdezéssel, azokat a versenyzőket, akik többször is megnyerték a versenyt! A lekérdezésben a versenyző nevét és a győzelmeinek számát jelenítse meg, a győzelmek száma szerint csökkenő sorrendben! (5tobbszor) 


Megoldásfájlok

További feladatok ebből a kategóriából

Kutyaaktivitás (2023. május) illusztráció

Kutyaaktivitás (2023. május)

Egy évtizede még ritkaság volt, ma már sok ember csuklóján látjuk az egyre többet tudóokosórákat. Ezek az órák...

Megnyitás
Olimpia (minta) illusztráció

Olimpia (minta)

A 2008-as nyári olimpia adatait tartalmazó adatbázis egy részletét tartalmazza az olimpiaadatbázis1.A versenyzők között szerepelnek egyéni in...

Megnyitás
Jégkorong (2023. május - idegen nyelv) illusztráció

Jégkorong (2023. május - idegen nyelv)

A sportban nagyon fontos a „legjobb” megállapítása. Joggal érezheti magát a világlegjobbjának az a játékos vagy csapat, amely...

Megnyitás

Digitális kultúra érettségi felkészítő érdekel?

Ferenczy Márk és Tovi felkészítő megrendelésekre vár
Ferenczy Márk, a digikultura.hu alapítója és a portál hűséges AI ügynöke, Tovi, várja a megrendeléseket.

A digikultura.hu oldalon rövid videókon, azonnal kiértékelős online feladatokon keresztül készülhetsz fel a digitális kultúra érettségire.

Találhatsz itt egyedi feladatlapokat, illetve ha elakadnál, akkor azonnali AI segítséget kapsz.

digikultura.hu megnyitása